Skip to content

Vál-Völgyi Zsúr házirend

Az Arborétum területére való belépés a házirend automatikus elfogadását és betartásának kötelezettségét jelenti!

1.

A Látogató a Rendezvény területén a hatályos jogszabályokat és a házirend szabályait köteles betartani. A Látogató tartózkodni köteles minden olyan magatartástól, amely alkalmas lehet arra, hogy mások életét, testi épségét vagy személyiségi jogait megsértse, illetve, hogy nekik vagyoni kárt okozzon. A Látogató nem tanúsíthat továbbá másokban megbotránkozást keltő, obszcén vagy kirívóan közösségellenes magatartást. A Látogató a Rendezvény helyszínéül szolgáló természeti terület használata során köteles törekedni arra, hogy a környezetet ne károsítsa, így tilos a növényzet bármely részének rongálása, az Arborétum területén lévő levelek, hajtások, virágok, magvak, termések, gyökerek, más növényi részek gyűjtése és a fára mászás szigorúan tilos! Továbbá a hulladékot a Szervező által elhelyezett hulladékgyűjtőkben, konténerekben elhelyezni és egészségügyi szükségleteinek elvégzésére az erre kijelölt illemhelyeket használni köteles. A Látogató a tulajdonos személyétől függetlenül köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, ami a Rendezvény lebonyolítására szolgáló berendezések, eszközök, műtárgyak rongálására irányul, így különösen tilos a mobil kerítés, a hangosítás, a világítás, a színpadok és tartozékaik, valamint a közműhálózat, illetve az ehhez tartozó eszközök rongálása. A Látogató az általa okozott károkért helyt állni köteles.

2.

Csak a kijelölt dohányzó területeken engedélyezett a dohányzás! Ezen kívül az Arborétum területén tüzet gyújtani, nyílt lángot használni tilos! A kijelölt útvonalat elhagyni, a tóban fürödni szigorúan tilos!

3.

A Szervező a Rendezvény biztonságos lebonyolítása érdekében fenntartja a jogot arra, hogy a Rendezvény területére bevihető tárgyak körét korlátozza. Az előbbiekre is figyelemmel különösen tilos a Rendezvény területére szeszes italt, kábítószert, pirotechnikai eszközt, üvegtárgyat, robbanékony-, mérgező- vagy gyúlékonyanyagot tartalmazó tárgyat vagy eszközt, továbbá lőfegyvert, 8 centiméternél hosszabb vágó élű kést, pillangókést, rugóskést, gázsprayt, ólmosbotot, viperát, 50 centiméternél hosszabb fémláncot, dobócsillagot, csúzlit, illetve egyéb, a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről szóló mindenkor hatályos jogszabályban meghatározott, közbiztonságra különösen veszélyes tárgyakat bevinni. A Rendezvény területén megfelelő szakképesítéssel és engedélyekkel bíró biztonsági szolgálat és szakmai stáb felügyeli a jelen házirendben meghatározott magatartási szabályok és a Rendezvényre vonatkozó jogszabályban is rögzített biztonsági előírások érvényesülését. A Látogató köteles a Rendezvény területén szolgálatot teljesítő szakmai személyzettel a jogszabályi keretek között messzemenően együttműködni, utasításaikat a Látogatók életét, testi épségét fenyegető bármilyen rendkívüli helyzet esetén követni. A Látogató ezen személyek eljárásával szemben a Rendezvény területén működő ún. információs ponton panasszal élhet.

4.

Pilóta nélküli légi járművet (drón) a Rendezvény területére kizárólag a Szervező előzetes, írásos engedélyével lehet bevinni.  A Látogató tudomásul veszi, hogy a Rendezvény területén, illetve afelett drón használatával audiovizuális felvételt készíteni kizárólag a Szervező előzetes, írásos engedélyével és a vonatkozó jogszabályi előírások betartásával lehet. A drón alkalmazásának szándékáról, annak módjáról és tervezett időpontjáról az érintett köteles a Szervezővel előzetesen egyeztetni és jóváhagyását kérni. A korlátozás alá eső tárgyakkal a Látogató a Rendezvény területére nem léphet be.

5.

A Látogató egy darab, legfeljebb 0,5 liter űrtartalmú tárolóban jogosult palackozott vizet vagy üdítőt bevinni a Rendezvény területére). Tilos élelmiszer vagy dohánytermék kereskedelmi mennyiségben történő bevitele a Rendezvények területére. Kereskedelmi mennyiségnek számít az élelmiszerek körében a személyes szükségletek kielégítéséhez szükséges ésszerű mennyiséget meghaladó mennyiség, dohánytermék esetében pedig a 2 karton (20 doboz) cigarettát, a 10 doboz szivarkát és (mérettől függetlenül) 10 szál szivart meghaladó mennyiség.

6.

A Rendezvény területére a Szervező engedélye nélkül bármilyen járművel (beleértve a biciklit, rollert, egyéb közlekedési eszközt) behajtani tilos. Behajtási engedéllyel rendelkező személyek is kötelesek a KRESZ előírásait teljeskörűen betartani a Rendezvényen.

7.

A Rendezvény területére állatok behozatalára nincsen mód, kivéve a jogszabályban meghatározott segítő és vakvezető kutyákat. A segítő- és vakvezető kutyák csak érvényes oltási igazolvány és egyedi azonosító (pl. mikrochip) megléte esetén vihetők be a Rendezvényre. Az állat gazdája köteles pórázt és nyakörvet használni az állaton, köteles továbbá a Szervezőnek a Rendezvény ideje alatt is elérhető telefonszámát megadni. Ezen feltételek meglétét a beléptetés során és a Rendezvény alatt a Szervező ellenőrzi, hiányosság esetén az állat beengedését megtagadhatja, illetve az állatot a rendezvényről kitilthatja. A vakvezető és a fogyatékkal élőket segítő terápiás kutya esetében is a szájkosár használata kötelező figyelemmel arra, hogy az állat a nagy tömegre, az audiovizuális ingerekre, illetve a területen élő állatokra a kiképzéstől eltérően reagálhat. A segítő és vakvezető kutyáért a Látogató felel.

8.

A Látogató tudomásul veszi, hogy a Rendezvényről kép- és hangfelvételt készíthet a Szervező, valamint a Szervező engedélyével annak Szerződéses partnerei, közreműködők, sajtómunkatársak (a rájuk vonatkozó külön szerződés rendelkezései szerint), más Látogatók, illetve egyéb harmadik személyek. Az előbbiekre figyelemmel a Látogató a Rendezvényen való részvételével kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy róla kép- és hangfelvétel készüljön, továbbá hozzájárul annak közléséhez., A Látogató tudomásul veszi, hogy amennyiben nem minősül közszereplőnek, úgy a róla készített kép- és hangfelvétel csakis kifejezett hozzájárulása után nevesíthető. A Látogató tudomásul veszi, hogy a róla készített kép- és hangfelvétel tekintetében a felvétel készítője korlátlan, átruházható, és kizárólagos felhasználási jogosultságot szerez. A Szervező, és a Szervező engedélyével más személyek korlátozás, és a Látogatónak nyújtandó bárminemű ellenszolgáltatás nélkül jogosultak a felvétel hasznosítására, felhasználására, többszörözésére, közzétételére, átdolgozására, nyilvánosságra hozatalára és forgalmazására. Az előzőek szerinti megjelenítés kapcsán a Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Szervezővel szemben. A Látogató jogosult mobiltelefonnal vagy nem professzionális fotófelszereléssel a Rendezvényen hang- és képfelvételt készíteni. A Látogató az általa készített kép- és hangfelvételt nem értékesítheti, és ellenérték fejében nem hasznosíthatja, illetve kereskedelmi célból ellenérték nélkül sem hasznosíthatja. A Látogató az általa készített kép- és hangfelvételt a mindenkor hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően, mások személyiségi jogait tiszteletben tartva használhatja, az azokon szereplő személyeket kifejezett beleegyezésük nélkül nem nevesítheti. A Szervező kifejezetten kizárja a felelősségét azon sérelmek és károk miatt, amit a Látogatók az előzőekben írtak megszegésével okoznak.

9.

A Rendezvény területén – a Rendezvény bejárata előtti területet is ideértve – a Szervező előzetes írásbeli engedélye nélkül tilos bármiféle gazdasági, kereskedelmi vagy reklámtevékenység folytatása.

10.

Amennyiben a Rendezvény területén tartózkodó Látogatók száma eléri a rendezvénytartási engedélyben meghatározott maximális létszámot, úgy Szervező a további Látogatók belépését megtagadhatja.

11.

A kereskedelmi és vendéglátó egységekben 18 éven aluliakat és ittas személyeket szeszes itallal a Rendezvény területén tilos kiszolgálni. Ennek érvényre jutása érdekében a pultoknál való kiszolgálás során az életkor okmánnyal történő igazolására hívható fel a vendég. (1997. évi CLV tv 16/A. §, (1) és (4) bekezdés) A hatályos jogszabályok alapján kábítószernek minősülő anyagok fogyasztása a Rendezvény területén is tilos, azt a törvény bünteti. A Szervező felhívja a Látogatók figyelmét, hogy a Rendezvény zenés-táncos tömegrendezvény jellegéből adódóan fokozottan figyeljenek a felügyeletük alatt lévő kiskorú személyek testi épségére és egészségére, így különösen arra, hogy a kiskorú személyt csak az életkorának megfelelő tömeg-, por- és hanghatásnak tegyék ki.

12.

A Rendezvény területéről eltávolítható az a személy, aki más személyek életét, testi épségét, vagyoni jogait, vagyontárgyaik épségét, a környezetet veszélyeztető, ill. garázda, vagy rendőri intézkedésre alapul szolgáló magatartást tanúsít, más társadalmi csoportok tagjai ellen uszít, vagy agresszív magatartásával a közönségen belül békétlenséget szít.

13.

A rendezvényen extrém hang – és fényhatás érheti a látogatókat, így azon résztvevők, akik erre különösen érzékenyek, külön figyelemmel tartózkodjanak a színpadok közelében!

14.

A Rendezvényen a szervezett programokkal össze nem függő bármilyen demonstráció és politikai megmozdulás tilos, kivéve, ha azt a Szervező előzetes bejelentés alapján írásban engedélyezte. A Szervező által engedélyezett demonstrációban részt vevő személyek kötelesek a jelen házirendet, a vonatkozó jogszabályokat és a Szervező által meghatározott egyéb feltételeket betartani. Az ilyen demonstrációk nem járhatnak a Rendezvény, a szervezett koncertek és más programok, valamint a Rendezvény területén való szabad közlekedés akadályozásával, korlátozásával vagy ellehetetlenítésével.

15.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk.